Az amerikai függetlenségi háború

  

     Az Észak-Amerikába érkező telepesek kolóniákat (telepeket) alapítottak. Pl. a spanyolok (a legnagyobb telepekkel rendelkeztek), a franciák, a hollandok, a svédek és az angolok (a legnépesebb területekkel rendelkeztek). Az észak-amerikai angol gyarmatokat nem kincses hódítók, hanem angol kivándorlók alapították, akik rossz gazdasági okok miatt menekültek.

     A telepesek folytonos harcban álltak a természettel és az indiánokkal. Később az indián törzsekkel szövetséget kötöttek (főleg a kereskedelem miatt – prémekért fegyvereket és különböző szerszámokat adtak, cseréltek el) más a belterületen élő indián törzsek ellen. Végül  a vadászterületek megszállása összetűzésekhez vezetett. Az indiánok száma így gyorsan fogyatkozott, később rezervátumokban éltek.  

     Az első angol települést Jamestownt 1607-ben alapították meg. Itt alakultak ki az első gyarmat: Virginia. 1620-ban a Mayflower nevű hajó, fedélzetén 102 puritán kivándorlóval, kikötött a „Keleti-parton”, akik szerződést kötöttek, hogy az igazság és az egyenlő jogok szellemében cselekednek.  Az újabb telepesek újgyarmatokat alapítottak északon, ezt Új-Angliának nevezték el. 1624-1752 között fokozatosan 13 angol kolónia alakult meg. A gyarmatok önálló törvényhozó testületeket alakítottak ki. A szabad területek lehwtővé tették, hogy helyzetükkel elégedetlenek nyugatra vándoroljanak. Ott farmokat hoztak létre.

     Az első telepesek még kizárólag földműveléssel foglalkoztak (pl. dohánytermesztés). Északabbra lévő angol gyarmatokon azonban az ipar és a kereskedelem megerősödött. A növekvő népesség ellátásához egyre több árucikkre volt szükség, ez az ipar fellendülését okozta. Míg az északi gyarmatokon (Új-Anglia) az ipar és a kereskedelem megerősödött, addig délen hatalmas földbirtokok jöttek létre, s azok tulajdonosai Afrikából fekete rabszolgákat hozattak, akik a földeken dohányt, gyapotot és cukrot is termeltek. Áruik nagy része Angliába tartott.

     A 17. században Anglia belső gondjai miatt szabad utat engedett a gyarmatok önálló fejlődésének. Sőt az amerikai gyarmatok Anglia mellett a végsőkig harcoltak a hétéves háborúban (1756-1763) a franciák ellen az észak-amerikai kontinensen. (Ők a háborút máshogy hívták: „Háború György királyért”.) A hétéves háborút Anglia nyerte meg.

Győzelmük után az angolok hozzáláttak, hogy megszervezzék a térség védelmét és igazgatását. Ennek költségeit a gyarmatokkal kívánták megfizetetni. Az adókat növelték és a gyarmati önigazgatásokat vissza akarták szorítani, sőt a megerősödő észak ipari termékeivel szemben az anyaország számára kedvezé vámokat vezettek be, ill. kitiltották az amerikai kereskedőket a Brit Birodalom piacairól.

     A gyarmatok élesen reagáltak a brit lépésekre. Nem fizettek adót, vámokat, csempésztek, elkergették a vámtiszteket. Sőt az amarikaiak kimondták, hogy a „képviselet nélkül nincs adózás” elve alapján, hogy saját törvényhozóik kivételével senki semmilyen adót nem vethet ki rájuk. A gyarmatok hatásos fegyverként vetették be az angol áruk bojkottját is. A brit üzleti körök hatására engedtek a gazdasági megszorításokon, de a londoni parlament nem lépett vissza álláspontjától.

     Amikor a brit kormány a Kelet-Indiai Társaságnak a teára monopóliumokat (kiváltságokat) adott, a radikális függetlenségiek Bostonban (indiánnak öltözve) a tengerbe szórták a szállítmányt („bostoni teadélután”). Nagy-Británia, hogy tekintélyét ne vessze el, az eseményeket kegyetlenül megtorolta. Boston kikötőjét blokád alá vette, korlátozták a helyi igazgatás jogkörét és megerősítették a nyugatra költözés tilalmát.

     Az Első Kontinentális Kongresszus 55 tagja javaslatára a gyarmatok önállóságot követeltek és megalakították a „Kontinentális Szövetséget”. Rövidesen a britek és a gyarmatosok között fegyveres összeütközésre is sorkerült, így 1775-ben kitört az amerikai függetlenségi háború (1775-1783).   

     A Kongresszus megbízásából 1776-ban (júl. 4.-én) Thomas Jefferson megfogalmazta a Függetlenségi Nyilatkozatot, mely kinyilvánította a gyarmatok függetlenségét és az  emberi szabadságjogokat és a képviseleti kormányzat szükségességét.

     Az amerikai seregek élére George Washington állt. A britek kezdetben sikeresen harcoltak, de a sereg ereje fokozatosan felmorzsolódott. 1777-ben a Saratoga melletti ütközetben az amerikaiak vereséget mértek a brit seregre. Az angolok válaszul blokád alá vették a kikötőket (pl. New Yorkot is). Az amerikaiak sikereit látva Franciaország, Spanyolország és Hollandia beavatkoztak a gyarmatok oldalán (1778) a háborúba. 1781-ben Yorktownnál az amerikaiak döntő győzelmet arattak.

     A harcoló felek 1783-ban Versailles-ben aláírták a békét. Nagy-Britannia elismerte az Egyesült Államok függetlenségét. Az új állam a békekötés révén megszerezte a Mississippiig terjedő hatalmas területet.

     Az 1787-ben Philadelphiában tartott Alkotmányozó Gyűlés megalkotta az Egyesült államok alaptörvényeit, alkotmányát. Ebben rögzítették az emberek szabadságjogait, a képviseleti rendszeren alapuló, a hatalmi ágakat megosztó államberendezést. Az első amerikai elnök George Washington lett. Az amerikai elnök erős hatalmat kapott, mint ahogy a szövetségi kormány is. Az elnököt a polgárok közvetlen módon (elektorok) választhatták.

Az Európán kívüli világ

     A napóleoni háborúk az angolok számára óriási nyereséggel zárultak. Birtokukba kerültek az indiai francia gyarmatok és a holland Fokföld. Az angol sikerek másik oldala az ipari forradalomban gyökerezik. Az angol ipar termelékenysége elérte azt a szintet, amely képes volt még a fejlett kézműiparral rendelkező területekre (India) is behatolni, s a gazdaságilag maga alá gyűrni. Ezzel új korszak nyílt a gyarmatosítás történetében: a gyarmatok immár nyersanyagszállítókká és felvevő piacokká váltak.

     A napóleoni háborúk után a britek az indiai szubkontinensen szerencsésen megszabadultak európai vetélytársaiktól. Pl. felszámolták a francia támaszpontokat, megszerezték a hollandoktól Ceylont és megkönnyítették a brit térnyerést a mohamedánok és a hinduk közti ellentétek. Angliának így sikerült gyarmatosítani Indiát.

     A brit előretörés valódi mozgatója a gyáripar volt. Az olcsó angol textíliák tönkre tették az indiai kézműipart. A gyapot iránti angol kereslet a mezőgazdáságot alakította át, az élelemtermelés rovására növelték a gyapottermelést. Emiatt Indiában éhínség fenyegetett. India a brit gazdaság nyersanyagtermelőjévé és felvevőpiacává vált.

     Latin-Amerika népessége a 18. századra elérte a 15 millió főt. A gyarmati társadalom élén a kreolok, a dél-amerikai születésű fehérek álltak. Kezükben voltak az ültetvények, ők irányították a kereskedelmet, sőt az ő kezükben voltak a hivatalok.

     A népesség zömét indiánok és meszticek alkották. Évről-évre nőtt az ültetvényeken rabszolgaként dolgoztatott feketék száma. A terület bányáiból és ültetvényeiből áramlott a nyersanyag Európába, ahonnan késztermékeket szállítottak a gyarmatokra. A napóleoni háborúk alatt a térség a britek felvevőpiacává vált.

     A kontinensen a kreolok felszabadítási mozgalmat indítottak. Simón Bolívar és San Martin vezetésével felszámolták a gyarmati rendszert és független államok alakultak.

     Az afrikai kontinens belső területeit a természeti tényezők: a sivatagok, a zuhatagok, az őserdők továbbra is elzárták az európai behatolás elől. Bár felfedezők és misszionáriusok feltérképezték a területet, és a partvidékeken megvetették lábukat. A legfontosabb árucikk a rabszolga volt.

     A kontinens északi és déli részén már megindult a gyarmatosítás. Az angolok Fokföldet és Egyiptomot, a franciák Algériát vonták ellenőrzésük alá. Az észak-afrikai partvidék egyre lazábban függött az Oszmán birodalomtól. Egyiptom a mamelukok irányításával egyre függetlenebbé vált. A törökök ezért albán katonákat küldtek Mohamed Ali vezetésével 1803-ban a Nílushoz. Ali kiegyezett a mamelukokkal, majd fokozatosan átvette a hatalmat, sőt francia segítséggel Szíriát is elfoglalta. A szultán ezért Oroszországhoz fordult segítségért, átengedve nekik a Fekete-tenger feletti hatalmat. Az orosz, francia és egyiptomi térnyerés sértette az angol érdekeket, ezért az angolok a török-egyiptomi háborúban (1839) a szultán oldalára állt. Ali hatalmát Egyiptomra korlátozta ezután, s a térségben helyre állt az angol fölény. Ezek után az angol politika sarokkövévé vált az Oszmán birodalom életben tartása.  

     Az Amerikai Egyesült Államok (USA)  a szövetségi kormány megerősödése után szintén terjeszkedni kezdett.  A francia forradalom idején az USA semleges maradt, s az európai hatalmak lekötöttségét területi terjeszkedésre használta fel. A század közepére a jenkik elérték a Csendes-óceánt.

     Az Egyesült Államokban az ipari forradalom az angliaival egy időben bontakozott ki. A Monroe-elv („Monroe szenátor: „Amerika az amerikaiaké, Európa az európaiaké!”)alapján a független latin-amerikai országok védelmére kelt, jelezve, hogy érdekszférájának tekinti a térséget. A 19. század első felében azonban az USA erejét lekötötte a hatalmas észak-amerikai szárazföld megszerzése, ill. védelme.

     Az elzárkózó Kína és Japán:

     A mandzsu dinasztia vezetése alatt Kína erős és hatalmas birodalom volt. Az európaiak gyarmatosításra nem gondolhattak. Sőt a kínai árukért (porcelán, selyem, tea) továbbra is arannyal kellett fizetniük.

     Kína az európai behatolási szándékra elzárkózással válaszolt. Ez azaonban az európai fejlődés eredményeinek elutasítását is jelentette. Az angolok Indiában termelt ópiumot csempésztek be a „mennyei birodalomba”, hogy jövedelmezőbbé tették a kínai üzletet. A kínai hatóságok felléptek, ezért a britek válaszul hadat üzentek és kitört az első ópiumháború (1840-1842). A britt flotta gyors győzelmet aratott, s Kínát hadisarc fizetésére, Hongkong átadására, s őt kikötő megnyitására kötelezték.

     A népes és erős Japán szintén az elzárkózás politikáját választotta, és a korszakban sikerrel állt ellen az európai behatolási kísérleteknek.

Egyiptomi birodalom

     Az Egyiptomi birodalom  Északkelet-Afrika területén húzódott. Az írásos emlékek már rég emlegetik az egyiptomi népet. Kb. Kr.e. 3000 körül bizonyos, hogy létezett az egyiptomi állam. Kr.e. 2950 körül állandó harcok folytak az egyes városok közt. Nem tudni pontosan, de az egyik város uralkodója Ménész (Meni) egyesítette Alsó- és Felső Egyiptomot. Fővárosnak megtette Menófert (Memphis). Egyiptomban jellemző volt a despota uralkodási forma. A fáraók hatalma a valláson nyugszik. (Oziris, Amon, Ré-Aton kultúsz). A fáraó Isten fiának nevezte magát.

     Az óbirodalomban (Kr.e. 2635-Kr.e.2570) jelentős uralkodók éltek a 3. és a 6. dinasztia idején, ugyanis akkor épültek a csodálatos és félelmetes piramisok. A legismertebbek közülük a gízai piramisok – pl. Kheopsz fáraó piramisa, amely 146 méter magas. Ebben az időszakban jelentős hatalommal rendelkeztek a templomok papjai. A mezőgazdaság területén a Nílus áradását kihasználva elterjedt az öntöző gazdálkodás. Egyiptomban ha jó év volt, akár évente kétszer is arathattak  az emberek. Ebben az időszakban jelent meg a hieroglif írás (képírás).  Az óbirodalom vesztét több zavargás okozta és külső támadás okozta.

     A középbirodalom idején (körülbelül Kr.e. 2040 - Kr.e.1791) a legerősebbnek a XII. dinasztia volt, amely uralkodói több várost, erődítményt, kereskedelmi utat építetett.  A középbirodalom vesztét a hükszószok és a tengeri népek támadásai okozták. Az új főváros Théba lett.

    A újbirodalom (kb. Kr.e. 1550- Kr.e.1070 keletkezett. Az egyik legjelentősebb uralkodó a XVIII. dinasztia III. Amenhotep (Kr.e.1392- Kr.e.1355) volt, amely jó kapcsolatokat tartott fenn Babilonnal, Szíriával a hettitákkal ill. az Égei-tenger szigetvilágával. Jelentősen átszervezte pl. az aranybányászást.

     III. Amenhotepet a trónon fia IV. Amenhotep (Ehnaton) (Kr.e. 1355-Kr.e.1337) követte. Bevezette az új vallást az  Aton (napkorong) kultuszt. Ő maga felvette az Ehnaton nevet. A vallás lénygében egyistenhitre (monoteizmus) alapozódott, ezért a fáraó konfliktusba keveredett a nagy befolyással rendelkező, de egyben kegyvesztett Amon papsággal.  A reformer fáraó nagyon művelt uralkodó lehetett. Nagyon kedvelte a művészetet. Felesége a híres és szépséges Nefertiti (Nofretete) volt. Ehnaton halála után a trónra fiatal Tutanhamon lépett, aki 18 éves korában gyilkosság áldozata lett. Az ő mesés kincsekkel teli sírját találták meg sértetlenül a Királyok Völgyében.

     Az ókori Egyiptom legjentősebb uralkodójának II. (Nagy) Ramszesz fáraót (Kr.e. 1279- Kr.e. 1213) tartják. Valószínűleg már fiatal korában, mint társuralkodó segítette apja I. Széthi uralkodását. Az ő idején az ókori Egyiptomi birodalom fénykorát élte. A fáraó több hódító hadjáratot indított  pl. Szíria, Etiópia, Asszíria ellen. Legnagyobb ellenfele Kis-Ázsia ura a hettita király Muwatallis volt, akitől 1296 nyarán vereséget szenvedett a kadesi csatában. A béke érdekében II. Ramszesz békeszerződést írt alá az új hettita uralkodóval Hattusilissal. A szerződés kimondta, hogy amennyiben támadás érné bármelyik államot a másik köteles segítséget nyújtani. Sőt a szövetséget megerősítette II. Ramszesz azzal is, hogy elvette a hettita uralkodó lányát is. II. Ramszesz élete végén hatalmas építményeket - palotákat, templomokat és sírhelyeket építetett. Öregségére elvesztette Egyiptomban nagy népszerűségét.

     Az utolsó jelentősebb uralkodó Egyiptomban III. Ramszesz (Kr.e. 1182- Kr.e.1151) volt. Visszaverte a föníciai és líbiai támadásokat, de halála után Egyiptomban nagy zűrzavar alakult ki.

     Egyiptom régi fénye Kr.e. 1070 és Kr.e. 332 közt sosem tért vissza. Pl. Kr.e. 525-ben a birodalmat meghódítják a perzsák, majd Kr.e. 332-ben a birodalmat Nagy Sándor is legyőzte. Ekkor vált Egyiptom fővárosává Alexandria, amit épp a makedón király alapított.

     Nagy Sándor halálos ágyán Egyiptomot az egyik hadvezérére Ptolemaioszra hagyta, amely megalapította a Ptolemaiosz dinasztiát. A makedón dinasztia kisebb-nagyobb sikerrel Kr.e. 323-tól Kr.e. 30-ig uralkodott Egyiptomban. Az utolsó királynő VIII. Cleopátra és szerelme a római vezér Antonius triumvir azt tervezte, hogy Egyiptomot újra világhatalommá teszi. Útjukat a már világhatalom Róma keresztezte. Octavianus triumvir (a későbbi Augustus császár) vereséget mért Egyiptomra és a Római birodalomhoz csatolta.

     Az egyiptomi kultúra:

     Az ókori népek, tehát az egyiptomiak is a természettől függtek. Ezért fontos volt számukra figyelni a természetet, hogy megtudják állapítani pl.: a Nílus áradását. Figyelték a csillagos eget, így ismerték a Föld rendszeres pályáját a Nap körül, ismerték a holdfogyatkozást – tehát megalkották a csillagászat alapjait.

     A gazdasági élet szükségessé tette a munka megszervezését, tehát feljegyzéseket készítettek, tehát feltalálták az írást. Egyiptomban a hieroglif írásnak több típusa van. A papok és az írnokok ismerték csak az írás és az olvasás művészetét. Egyiptomban nagy tempóban fejlődött az építkezés művészete – nagy templomok, erődítmények, sírhelyek, paloták építése. Ismerték a derékszögű háromszög oldalainak egymásra hatását. Ismerték a törtszámokat is.

     Az ókori egyiptomiak kiválóak voltak az orvostudomány terén. Ismerték a gyógyfüvek és mérgek hatását. Halottaikat bebalzsamozták, így a halott teste megmaradt az utókor számára. Az egyiptomiak hittek abban, hogy a halál után az ember élete folytatódik a másvilágon.