"Ignoranti, quem portum petat, nullus suus ventus est." (L. A. Seneca) "Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, milyen kikötőbe tart." (L. A. Seneca)
Translate
2012. december 5., szerda
A nagy
földrajzi felfedezések kora
A 15. század második felében új
veszély leselkedett Európára, a világhódító törekvésekkel fellépő Török
birodalom. A törökök hódításaikkal ellenőrzésük alá vonták az európai-ázsiai
kereskedelmi útvonalakat. Ezért a 15. században elindultak a nyugati és déli
irányú felfedező utazások Európából.
Az első lépéseket portugál
hajósok tették, Tengerész Henrik portugál király irányításával. Nagy
expedíciókat és kutatásokat szervezett. Térképek készített, új hajótípusokat,
navigációs eszközöket kísérletezett ki. Portugáliát nagyhatalommá tette. A
portugálok végigkutatták Afrika nyugati partvidékét. Bartolómeo Diaz 1487-ben
elérte a Jóreménység-fokot.
A spanyolok az araboktól átvett
iránytű és a tengeri térképek segítségével pedig már kimerészkedtek a nyílt
óceánra is. Különösen merész ötlettel állt elő az olasz származású, de spanyol
szolgálatban álló Kolumbusz Kristóf, aki Indiát nyugat felé hajózva kéne elérni. 1492-ben
indult útnak három hajójával: a Santa Mariaval, a Ninával és a Pintával.
Kolumbusz első útja alkalmával Közép-Amerika szigetvilágában kötött ki. Az
amerikai bennszülötteket indiánoknak nevezte el. Kolumbusz még háromszor tért
vissza a Újvilágba és a spanyol uralkodótól az „India alkirály” címet kapta.
Megkezdődött a gyarmatosítás, az idegen területek katonai megszállása,
gazdasági kirablása és kizsákmányolása.
Felfedezők és hódítók:
A firenzei földrajztudós Amerigo Vespucci rájött, hogy a
föld, amit Kolombusz felfedezett nem India, ezért róla nevezték el az újvilágot
Amerikának.
1498-ban a portugál Vasco
da Gama kerülte meg elsőként Afrikát ás elérte Indiát is. A portugál
király gazdagon megjutalmazta őt ezért a tettért. Indiában halt meg, mint a
gyarmat alkirálya.
A legnagyobb vállalkozásba mégis a portugál Fernando
Magellán vágott bele, amikor spanyol szolgálatban öt hajójával 1519-ben
indult útra Sevilla kikötőjéből, hogy megkerülje a Földet. Magellán ugyan a
Fülöp-szigeteken lelte halálát, de egyetlen hajói a Viktória befutott Sevilla
kikötőjébe, s ezzel bebizonyította, hogy a Föld gömbölyű. Ezt a nagy bravúrt az
angol Francis Drake tudta megismételni, amikor hajójával 1577-1580
között megkerülte a Földet.
Spanyolország és Portugália harca a
tengerekért:
A spanyolok soha sem akartak lemondani arról, hogy megtalálják El Doradot
(az „Aranyozott” országot). Az arany utáni kutatás lázában számos indián
kultúrát pusztítottak el. A portugálok beérték a drága fűszerek (bors,
szegfűszeg, szerecsendió, gyömbér, fahéj) és az Európában ismeretlen
zöldségnövények (burgonya, bab, paprika, paradicsom), továbbá a kukorica,
gyapot, kávé, mogyoró, dohány és a drágakövek kereskedelmi hasznával. A
spanyolok azonban még többre vágytak.
A harc a két tengeri nagyhatalom
között nem csak az Újvilágért, de a tengeri utakért, a Csendes-óceán
szigetvilágáért és az ázsiai kereskedelem ellenőrzéséért folyt. A két keresztény
állam viszálykodását a pápa 1494-ben szerződéssel rendezte. Pl.
Dél-Amerikát felosztotta köztük –
Portugália megkapta Brazíliát és Spanyolország megkapta közép- és dél- Amerikai területeket. A
portugálok az arabokat kiszorítva megvetették lábukat, s kereskedelmi útvonalakat
hoztak létre Indiában, Indonéziában, sőt Kínában (Macao) és Japánban is. Tudni
kell azt is, hogy ezek után a Földközi-tengeri levantei kereskedelem, ill. a
Balti-tengeri Hanza kereskedelem egyre jobban a háttérbe szorult.
Közép- és Dél- Amerika meghódítói (konquistádorai) Hernando Cortes és Francisco
Pizzaro voltak. A térség első államát kb. 3000 évvel ezelőtt
valószínűleg az olmékok alapították
meg a Mexikói-öböl déli partvidékén. A „jaguárok népe” építette az első városokat
és csodálatos kultúrával rendelkeztek. A spanyolok hitüket kihasználva igázták
le ezeket a területeket. Számos, az olmékokat követő nép közül a maják emelkedtek ki. A „rejtélyek
népe” (nevük a hirtelen elvándorlásukra utal) építette fel az első piramisokat
a kontinensen. Fő táplálékuk a kukorica volt. Közép-Amerika földjének
legmeghatározóbb népe a 15. században az aztékok
voltak. Az azték birodalom (fővárosa Tenochtitlan) híres piramistemplomaikról, fejlett
volt az írásuk, számolásuk és kiemelkedő volt a szobrászatuk. Kezdetben az aztékok az egykor nyugatra
távozott tollaskígyó Isten leszármazottjainak tekintették a spanyolokat. A sokmilliós Azték birodalmat Hernando Cortes
1521-ben néhány ezer katonájával szinte teljesen megsemmisítette.
Az Andok hegységének népe
1200-1530 között kovácsolta össze a hatalmas Inka birodalmat. (inka-
jelentése a „Nap fia”) Fővárosa Cuzco volt. A kecsua nyelvet beszélő nép 5000 km hosszan, 1 millió
km2-nyi területet hódított meg. Az inkák több millió ember fölött
uralkodtak (tegyük hozzá, hogy kegyetlenül, kizsákmányoló módon).
Jól kiépített
öntözőrendszereikkel teraszos földművelést folytattak. Fő terményeik a
kukorica, burgonya, bab, paprika, paradicsom, koka és a gyapot voltak. Az írást
nem ismerték. A birodalom irányítására a számukra tudnivalókat közvetítő és
adatokat rögzítő kiput használták. Az
Inka birodalmat 1531-ben Francisco Pizzaro számolta fel pár ezer
katonájával.
Mivel az indiánok nem voltak
alkalmasak a nehéz munkára az ezüst és az arany bányákban, a spanyolok munkaerő
pótlásra a az afrikai feketéket hozták Amerika földjére. A velük gyakorolt
bánásmód az ókori rabszolgák sorsát idézte fel, tehát újra fellendült a
rabszolga kereskedelem.
A középkor végére a spanyolok,
ill. a portugálok nagy ellenfelévé lépett fel a kereskedelem terén Anglia, Franciaország és Németalföld (a későbbi Hollandia).
Az újkorban kezdetén még nem
ismerték az európaiak az egész világot. Pl. Ausztráliáról még nem tudtak, míg
az angol James Cook fel nem fedezte a 18. században. Ausztráli ezzel
angol gyarmattá vált.
A felfedezések hatása Európára:
Az addig központnak számító Földközi-tenger kereskedelme fokozatosan
háttérbe szorult. Az új vízi utak az Atlanti-óceánon átvezettek az újonnan
felfedezett földrészek irányába. Ennek hatására megváltozott a Nyugat-Európa
népeinek élete. Kelet-Európát e változások szinte teljesen érintetlenül tulajdonosokat
nevezzük tőkés vállalkozóknak.
Ingyen munkások helyett már fizetett munkásokat foglalkoztattak. A tőkésekkel
új társadalmi réteg jött létre, a polgárság.
Angliát ebben az időben a
textilgyártás tette nagyhatalommá. A textil alapanyaga a juhok gyapja volt, így
fellendült a juhtenyésztés. A földesúr a gazdákkal együtt a földek jelentős
részét fűvel vetette be. A legelőket több esetben bekerítették. Ezek a
bekerített területek már az ipart szolgálták. A tőkések a parasztokat, akik elvesztették
munkájukat épp a textilmanufaktúrákban alkalmazták alacsony bérért (ez volt az
egyetlen megélhetésük). Tudni kell, hogy Angliában és Németalföldön az
iparosodás a városiasodást is elősegítette. hagyták. Míg Nyugat-Európa az ipar
területén ugrásszerűen fejlődött, addig, Kelet- és Közép-Európa inkább a
mezőgazdasági termelésre összpontosított.
A Nyugat versenytárs nélkül
ontotta áruit az új gyarmatokra és ez a céhes kereteket felbomlasztotta. Több
és olcsóbb árura volt igény. Hirtelen megnőtt a kereslet pl. a textilszövetre.
Nyugaton az ingyenmunka megszűnt, míg Keleten a robot és az egyéb jobbágyi
szolgáltatások köre bővült. Tehát Nyugaton már a 14. században elkezdődött a
jobbágyrendszer felszámolása.
Épp a 14. századi itáliai
városokkal kapcsolatban már megismerkedhettünk a manufaktúra fogalmával. A manufaktúrák a céhekhez képest nem
hoztak automatikusan jelentős technikai fejlődést. Az újítás a munkamegosztásban rejlett. A mindössze
néhány főt számláló céhes műhelyek helyett olyan csarnokok épültek, ahol egy
tulajdonos keze alatt több tucat munkás dolgozott. Ezeket a
A peloponnészoszi háború (Kr.e. 431-404)
A peloponnészoszi háború politikai és gazdasági problémák miatt tört ki.
A két legfőbb ok a következő volt:
1.
Lakedómiaiak félelme Athén hatalmi
terjeszkedése miatt
2.
kereskedelmi konfliktus Athén és Korintosz,
Megara közt - Megara és Korinthosz kereskedő városok konfliktusba kerültek
Athénnal. Mivel a peloponnészoszi szövetség tagjai voltak, segítséget kértek
Spártától.
A háborúnak három szakasza volt:
1.
Archidemi háború (Kr.e. 431- Kr.e. 421)
2.
Nikai béke (Kr.e. 421-Kr.e.415) és Athén támadása Szürakúza városállam ellen
(Kr.e. 415- Kr.e. 413)
3.
Dekeleji háború (Kr.e. 414- Kr.e. 404) – Athén
végső veresége
1.
Archidemi háború (Kr.e. 431- Kr.e. 421)
Boiótia letámadása után a peloponnészoszi szövetség serege Spártával az
élen Kr.e. 431-ben Attika területére tört és nagy pusztítást vitt végbe. Ebben
az időben Athénban pestis pusztított és a sikertelen védekezés során lemondott
tisztségéről Periklész, így Athén élére Kleón került. Kleón a nagy
hadikiadások miatt felemelte az adókat. Kr.e. 422-ben az amphipoli ütközetben a
peloponnészoszi szövetség győzött.
2.
Nikai béke (Kr.e. 421-Kr.e.415) és Athén támadása Szürakúza városállam ellen
(Kr.e. 415- Kr.e. 413)
A nikai békét Kr.e. 421-ben kötötte 50 évre Athén Spártával. A béke nem
tartott sokáig, mivel Athénban jelentős politikai befolyásra tett szert
Alkibiádész görög arisztokrata. Alkibiádész elérte, hogy Athén Kr.e.
415-ben támadást indítson a Szicíliai város ellen Szürakúza ellen. Szürakúza
Spárta szövetségese volt. Alkibiádész Athénban történő megvádolása után a
sereget elhagyta és Spárta oldalára állt. Ezek után a peloponnészoszi szövetség
katasztrofális vereséget mért az athéni seregre.
3.
Dekeleji háború (Kr.e. 414- Kr.e. 404)
Kr.e. 414-ben a peloponnészoszi szövetség Attika területére tört és elfoglalta Dekelei városát, amely Athént látta el élelemmel. Abüda és Küzika
szigetei mellett Athén hajóhada vereséget mért a spártaiakra. Ezért Spárta
békét kínált, de Athén ezt elutasította, így a háború tovább folytatódott.
Kr.e. 404-ben a háború Athén vereségével ért végett. Spárta kemény feltételeket szabott a
békekötésnél Athén számára:
·
Athén minden hajóját (12 triérán
kívül) ellenséges kézre kellett adnia (300 volt)
·
le kellett bontania várfalait
·
szét kellett engednie a déloszi
tengeri szövetséget
A peloponnészoszi háborúban
tehát nem csak Athén és Spárta, hanem az összes görög állam részt vett. A
háború tönkretette a paraszti kisbirtokokat, a városi kisműhelyek nagy részét,
a polisz rendszer válságba jutott. Elkezdtek polarizálódni a poliszok, egyesek
meggazdagodtak, mások szegényedtek, nőtt a rabszolgák száma, mivel ők nem
voltak érdekelve a termelésben, csökkent a munka hatásfoka. Ellentétek
keletkeztek a poliszok között, megindult a versenyfutás a piacokért. A polisz állam
tehát válságba jutott, ami már visszafordíthatatlan. Egy új nagyobb egységre
volt szükség, amely összefogja a poliszokat, és képes új piacokat szerezni. Ezt
a nagyobb egységet a Makedón királyság teremti meg.
A görög-perzsa háborúk (Kr.e. 492 - Kr.e. 449)
A kiformálódott polisz rendszernek azonban nagy próbát kellett kiállni,
a Perzsa Birodalom keletről jövő támadásait. A Perzsa birodalom elfoglalta
ugyanis a görög gyarmatokat. Kis-Ázsia területén Kr.e. 492-ben a görög
városállamok Milétosz vezetésével
fellázadtak a perzsák ellen. Milétosz Athénnal állt szövetségben és kérte, hogy
segítse meg őket a perzsák ellen. Mivel Athén segítő jobbot nyújtott
Milétosznak, I. Dareiosz perzsa király Athén ellen vonult. Az első
összecsapást az athéniak Militiadesz vezetésével megnyerték Kr.e.
490-ben Marathon mellett. (maratoni
futó hírül adta Athén gyözelmét) Ebben az időben egyre
erősödtek a belső harcok Athénban hisz a földtulajdonosok Athént szárazföldi
hatalommá akarták tenni, míg a kereskedők és iparosok tengeri hatalommá. Az
utóbbi csoport élén Themisztoklész állt, ki célját elérte, hisz az (akkor feltárt)
ezüstbányák jövedelméből nagy hajóflottát építettek.
A görög-perzsa háború második
szakasza Kr.e. 480-ban kezdődött, amikor Xerxész, Dareiosz fia hatalmas
szárazföldi ill. tengeri sereggel indult a görögök ellen. Először a Kr.e. 480-ban
a Thermopülai szorosnál csaptak össze
Spártával (Leonidas vezette 300
spártai harcos, mind meghalt), majd Kr.e. 480-ban Szalamisznál a tengeren Athénnel, de a perzsák azóriási seregüket nem tudták
megfelelően kihasználni, ezért vereséget szenvedtek. Az athéni hajóhadat Themisztoklész
vezette. Kr.e. 479-ben a Plataia
melletti ütközetben a spártai sereg Pauszaniasz vezetésével nagy vereséget
mért a perzsa seregre. A helyzetből okulva Kr.e. 479/478-ban Spárta és Athén
(többek közt) megkötötte a déloszi (perzsaellenes) tengeri szövetséget. Közös
védelemre készültek, de Athén egyre inkább vezető szerepet játszott, a többiek
neki adóztak. Athén így egyre jobban gyarapodott, ez nem tetszett a
spártaiaknak, akik kiváltak ebből a szövetségből, és a (Kr.e. VI. században
kötött) peloponnészoszi szövetséget preferálták. A perzsák helyzetük
kilátástalansága miatt inkább lemondtak a görög területekről. Kr.e. 449/448-ban a perzsák békét
kötöttek a görögökkel és a háború befejeződött.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)