Polgárháborúk háborúk, belső reformok, zavargások és rabszolga felkelések

     Róma háborúi azt eredményezték, hogy a sok évig harcoló római katona elvesztette otthon földeit, mivel eladósodott az urával szemben. Ez a tény nagy gondot okozott, így fő kérdéssé vált az, hogy hogy is lehetne rendezni a hadsereg helyzetét, főleg azokat, akik veterán katonaként kerültek nyugdíjazásra.

     Kr.e. 133-ban Tiberius Gracchus néptribunus nevéhez főződött az első földreform. Ő azzal a tervel állt elő, hogy maximalizálta a földterületek nagyságát.  Ez nem tetszést váltott ki a gazdag római latifundiumokat birtokló patríciusok között és Tibérius Gracchust meggyilkolták. A második földreformot Kr.e. 123-122-ben Gaius Gracchus néptribunus hajtotta végre, de őt is a patríciusok üldözni kezdték, s így öngyilkosságot követett el.

     Polgárháborúk Rómában:

     Róma történelmében több polgárháború volt. Az egyik legismertebb az ún. 3. polgárháború Caius Marius és Cornélius Sulla között dúlt. Marius a populárisok (plebejusok) vezére volt, aki alacsony sorból származott, de a legmagasabb hivatalig a conzulig (7-szer volt conzul Rómában) vitte, ezért „homo novusnak” – új embernek is hívták.  Tehetséges hadvezérnek bizonyult, s célja az volt, hogy Rómában egyeduralomra törjön. Ő reformálta meg a római hadsereget – bevezette a zsoldos hadsereget.  Legnagyobb ellenfele Sulla volt, aki patrícius családból származott, tehát az optimaták vezére lett. Tehetséges politikus és hadvezér volt. Marius halála után Kr.e. 82-ben Róma ellen vonult hadseregével, győzött és dictátorrá választatta magát. Leszámolt Marius ellenfeleivel a proskripciók (feketelista) segítségével. Intézkedéseivel kísérletet tett a köztársaság megszilárdítására, majd önként lemondott rendkívüli hatalmáról és visszavonult a politikától Kr.e. 79-ben.

Rabszolga felkelések:

     A Római birodalomban Kr.e. 2-1.sz.-ban e zavaros időszakban több rabszolgafelkelés is felütötte fejét. Két szicíliai rabszolgafelkelés után, amelyek Rómára nem jelentettek közvetlen veszélyt, kitört  Kr.e. 73-ban a Spartacus vezette rabszolgafelkelés.  Capua városában kb. 200 gladiátor elhatározta, hogy megszöknek, s vezetőjüknek Spartacust választották. Számuk egyre jobban nőt. Az első komolyabb összetűzésben a Vezúvnál a rabszolga sereg győzni tudott. Ezek után a lázadók két részre szakadtak Mutinánál. Az egyik csoport északon az Alpokon keresztül szerette volna elhagyni Itália területét, míg a másik, amit Spartacus vezetett délnek indult, hogy ott hajókra szállva hagyják el Itália területét. Északon a rabszolgákat legyőzte Pompeius, míg délen Kr.e. 71-ben a Tarentúri öbölnél Crassus római seregével végső vereséget mért Spartacus seregére (az ütközetben Spartacus is meghalt). Crassus a fogságba esett rabszolgákat Capuatól  Rómáig vezető út mentén keresztre feszítette elrettentő például azok számára, akik uraik ellen mernek lázadni.